Orosz-Ukrán kapcsolatok változása gázszektorban

 

Az utolsó ötéves terv. 

Hogyan változtak Oroszország és Ukrajna kapcsolatai a gázszektorban

Forrás: Szergej Vakulenko
         Carnagie Politka

Ukrajna kételkedett abban, hogy Brüsszelnek szüksége van rá, mint új EU-országra, de tranzitországként való jelentősége kétségtelen volt. 

És úgy tűnt, ez a garancia arra, hogy Kijev nem marad egyedül Moszkvával egy újabb konfliktus közepette.

A Szovjetunió összeomlása óta Oroszország és Ukrajna kapcsolatai tele vannak nagy horderejű gázkonfliktusokkal, nehéz tárgyalásokkal, zsarolással és végül új megállapodásokkal (amelyek gyakran az utolsó pillanatban születtek). 

A két ország talán inkább nem foglalkozott egymással, de a földrajz és a szovjet gázipar története erős egymásrautaltságot teremtett közöttük. Olyan erős, hogy a mai napig megmaradt, miután két évig kiállt a teljes körű háborúban.

A jelenlegi kapcsolatok alapja az orosz gáznak Ukrajna területén keresztül történő EU-ba történő tranzitjáról szóló megállapodás. 

2019. december 31-én éjszaka kötötték meg öt évre, meghosszabbítási lehetőséggel. 

A egyelőre tisztázatlan szerződés teljesítésének közeledő időpontja jó ok arra, hogy felidézzük, mennyit változott a helyzet a regionális gázpiacon ez alatt az öt év alatt.

Kiinduló pozíciók

Az Orosz Föderáció és Ukrajna képviselői nem rejtették véka alá elégedettségüket 2019 végén az orosz gáz tranzitjára vonatkozó szerződés megkötésével kapcsolatban. A Gazprom vezetője, Alekszej Miller elmondta, hogy „a nagy csomagmegállapodás helyreállította a felek érdekeinek egyensúlyát”. Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök pedig kifejtette polgártársainak: az ország gázszállítási rendszere most mindenképpen megterhelődik, ami óhatatlanul növeli az ukránok energiabiztonságát és jólétét.

Az a megkönnyebbülés, amelyet a tárgyaló felek abban a pillanatban éreztek, könnyen megmagyarázható. Az ügylet paramétereiben nagyon nehéz volt megegyezni, végül csak december 31-én este, vagyis egy nappal az előző szerződés lejárta előtt született megállapodás.

Abban az időben a Gazprom nem kényszerítette ki a tárgyalásokat Ukrajnával, számolva az „áramlások” - az európai piacra vezető alternatív útvonalak - lehető leggyorsabb üzembe helyezésével. Először is, az Északi Áramlat 2 Oroszországból Németországba a Balti-tenger fenekén. Másodsorban a „Török Áramlat” a Fekete-tenger fenekén Törökország európai részéig, és tovább a „Balkán Áramlat” mentén Bulgárián és Szerbián át Magyarországig, kilátásba helyezve Ausztria kiterjesztését.

Figyelembe véve a Gazprom „áramlásokra” tett fogadását, az ideális megoldás a Kijevvel szembeni szigorú kötelezettségek hiánya lenne. Ebben a helyzetben az ukrán útvonal tartalék lehetőségként szolgálna sürgős szükség esetén (például Európában csúcsgázigény vagy „áramlási problémák” esetén).

A Gazpromnak megfelelő konstrukció volt egyébként az Európai Unió által még 2009-ben elfogadott harmadik energiacsomag alapja . Ez a reform magában foglalta, hogy ne legyenek hosszú távú szerződések – a gázrendszer-üzemeltetőnek mindenki számára átlátható árakon kell felajánlania, hogy napi, heti, havi, negyedéves vagy egy évre szóló üzemanyag-szivattyúzást rendeljen. Ukrajna végül összhangba hozta gázszállítási rendszerét ezekkel a szabályokkal, de erre csak 2020-ban került sor. 

2019-ben Kijev aktívan keresett hosszú távú, hajó vagy fizetés típusú szerződést. A lényeg az, hogy ha a szivattyúzás a szerződésben meghatározott szint alá csökkenne, a Gazpromnak továbbra is a megállapodásban rögzített mennyiségek szállításával megegyező összegű tranzitdíjakat kellene fizetnie.

Sőt, Ukrajna számára nem csak a szivattyúzás kifizetése volt fontos, hanem a gázszállítási rendszerben lévő gáz fizikai mennyisége is. Az ok az ukrán gázszállítási rendszer szovjet időkig visszanyúló sajátosságaiban rejlik. 2022-ben az ukrán gázfogyasztás 19,5 milliárd köbmétert tett ki (összehasonlításképpen: a szovjet időkben 115 milliárd, 2021-ben pedig körülbelül 30 milliárd volt). Elméletileg ma Ukrajna önellátó lehet – plusz-mínusz a szükséges mennyiségeket az országban termelik (főleg a harkovi régióban található Sebelinszkoje mezőn). De Ukrajna egyes régiói nem csatlakoznak csöveken ehhez a mezőhöz, hanem tranzitvezetékekből kapják a gázt. Csővezetékek és szivattyútelepek újracsatlakozása ennek a problémának a kiküszöbölésére lehetséges, és 2014 után részben meg is valósult. De ennek ellenére Ukrajna egész területének gázellátása sokkal egyszerűbb és olcsóbb, ha minden ágon tranzit áramlás van.

Figyelembe kellett venni a belföldi kereslet további növekedésének forgatókönyvét is. A következmény az európai kereskedőktől a földgáz virtuális fordított útján történő beszerzésének költségeinek jelentős növekedése lenne. 2014 óta Ukrajna európaiaktól vásárol gázt, de fizikailag, molekuláris szinten orosz üzemanyag volt.

A virtuális fordított mechanizmus így nézett ki: az ukrán-szlovák határon az európaiak a Gazpromtól vettek gázt (egy ausztriai csomópont árán, mínusz az ukrán határtól ebbe a csomópontba való szállítás költsége), és azonnal továbbadták Ukrajnának.

Elméletileg egy ilyen konstrukcióval a kölcsönös ellentételezésnek működnie kell: ahelyett, hogy az ukrán-szlovák határon ugyanabban a mennyiségben szállítana gázszállítmányt a Gazpromnak, mint az orosz-ukrán határon, a Naftogaz megmutathatna egy levelet az orosz cégnek a kötetek átadása. De 2019-ig a Gazprom azt követelte, hogy a fizikai mennyiségeket méterenként vigyék át neki, amelyeket azonnal átadtak az európai vásárlóknak. És ott a Naftogaz elvehetné ezt a gázt az európaiaktól, és visszaszállíthatná az ukrán fogyasztók ellátására.

Ukrajna nyugati határán még egy speciális vezetékgyűrűt is építettek, amelyen keresztül az üzemanyagot szállították Szlovákiába, hogy a szükséges számok megjelenjenek a gázórákon, majd azonnal visszafolyjanak. Ráadásul a gyakorlatban még 2019-ig sem jutott el az orosz fizikai gáz nagy része a nyugati határig. Csupán a 2019-es megállapodás szüntette meg a körpályás előadás szükségességét, legalizálva a kereskedelmi fordítottját.

A megállapodás megkötése még egy okból volt fontos az ukrán fél számára. Ha az orosz tüzelőanyag tranzitja hiányában fizikailag kellene Európából importálni a gázt, Kijevnek pluszban kell fizetnie az osztrák csomóponttól az ukrán határig történő szállításért. Utána pedig megszervezzük a szállítást a határról az ország központjában található fogyasztási területekre. Nyilvánvaló, hogy pénzügyi szempontból ez többletköltséggel járt.

Megszületett a kompromisszum

Ezek a tényezők lehetővé teszik annak megértését, hogy Ukrajna az Északi Áramlatok építésének kezdetétől fogva miért volt kategorikusan ellene a megjelenésüknek. Az okok azonban nemcsak kereskedelmi, hanem politikai is voltak: Oroszország és Európa függősége az Ukrajnán áthaladó gáztranzittól lehetőséget adott mindkét oldal befolyásolására. 

Ukrajna kételkedett abban, hogy Brüsszelnek szüksége van rá, mint új EU-országra, de tranzitországként való jelentősége kétségtelen volt. És úgy tűnt, ez a garancia arra, hogy Kijev nem marad egyedül Moszkvával egy újabb konfliktus közepette.

Szintén közkeletű volt az a nézet, hogy Oroszország számára nagy értéket képviselnek az Európával kötött gázszerződések, és az ellátás megszakításának veszélye (a pénzbírságok és büntetések fizetésével együtt) megakadályozhatja az agressziót a részről.

Az Északi Áramlat 2 építésének leállítása érdekében Ukrajna aktív tárgyalásokat folytatott európai és amerikai politikusokkal. Ennek eredményeként 2019 decemberében az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a vezeték ellen. 

A hajók építésében részt vevő Allseas társaságok, amelyeknek már csak néhány hét volt hátra a munkájukból, azonnal megnyirbálták az összes tevékenységet.

Ennek ellenére a Gazprom saját hajóit használva befejezte az építkezést, igaz, egy éves késéssel.

De nem várta meg a gázvezeték üzembe helyezését. Ukrajna orosz inváziója után visszavonták a Németország által korábban kiadott engedélyt, majd 2022 szeptemberében szabotázs következtében felrobbantották a vezetéket.

Emellett Kijev jogi támadásokat indított a Gazprom ellen. 2018-ban az ukrán Naftogaz újabb pert indított az orosz cég ellen a stockholmi választottbíróságon. A fő követelés az ukrán gázszállítási rendszer értékcsökkenésének kompenzációja volt, mintegy 12 milliárd dollár kompenzációként az orosz gáz tranzitjának megszűnése esetén.

"Ha folytatódik az Ukrajnán keresztüli tranzit, akkor nem vizsgáljuk felül a tarifákat, és akkor a Gazpromnak nem kell kompenzálnia ezt a 11-14 milliárd dollárt. De ha ragaszkodnak jelenlegi helyzetükhöz, ami az Ukrajnán keresztüli tranzit hiányához vezet. 2020. január 1-jén fizessük őket” – magyarázta a kereset lényegét Jurij Vitrenko, a Naftogaz akkori ügyvezető igazgatója.

Ezzel párhuzamosan a Naftogaz vezetése meggyőzte az orosz gázt vásárló nyugati cégeket és az Európai Bizottságot, hogy vizsgálják felül az Oroszországgal kötött megállapodásokat. Pontosabban tegyük hozzájuk azt a záradékot, hogy a gázellátási pontot az európai csomópontokból az orosz-ukrán határra költöztetik az ukrán tranzit költségéhez igazodva. Egy ilyen változás Kijevnek egyszerre több előnnyel járna.

Először is, a Gazprom megszűnne az Ukrajnával kötött szállítási szerződés részes fele, így megszűnne (vagy legalábbis jelentősen meggyengülne) azon képessége, hogy Ukrajnával tárgyaljon a tranzittarifa mértékéről. Ennek eredményeként a Naftogaz-tól újonnan kivált gázszállító cég sokkal agresszívebben számolhat a tarifával, amelyet ezután automatikusan levonnak az európai árból.

Másodszor, Oroszország nem tudná eladni a gázt Európa különböző ellátási pontjain, és ezért profitálna a köztük fennálló arbitrázsból. Moszkva egyetlen ponton szembesülne a vásárlók egységes frontjával, ami a gázvásárlás árának csökkenését eredményezné.

Ezenkívül az Orosz Föderáció elveszítené azt a lehetőséget, hogy megválassza az Európába irányuló gázszállítás útvonalát, Ukrajna pedig garanciát kapna a területén keresztül történő szivattyúzás fizikai mennyiségére. Ráadásul Kijev számára a virtuális visszafordítás megszervezésével kapcsolatos minden nehézség a múlté lenne.

Így 2019 decemberére nem alakult jól a helyzet a Gazprom számára. Az Északi Áramlat 2 építése leállt, és a Bulgárián keresztül vezető vezetéket éppen csak elkezdték építeni. A Gazpromnak pedig egyetlen lehetősége volt: a régi rend szerint folytatni a gázellátást Európába.

Ukrajna ragaszkodott a tíz évre szóló szerződéshez évi 100 milliárd köbméterre. 

Ennek eredményeként a szerződés kompromisszumosnak bizonyult: tíz év helyett öt évre, de hosszabbítási lehetőséggel; szivattyúkapacitás lekötése (és az ezzel járó fizetési kötelezettség) a szerződés első évében 60 milliárd köbméter, a következő négy évben pedig 40 milliárd köbméter gáz szállítására; tarifák emelése, de nem olyan radikális, mint eredetileg tervezték.

Ugyanakkor a Gazpromnak nem volt kötelezettsége a szivattyúzáshoz szükséges gáz szállítására, csak a Hajó vagy fizess elvet rögzítették. 

Az európai partnerek sem ragaszkodtak a szerződések feltételeinek megváltoztatásához és a szállítási pont áthelyezéséhez - elég volt, hogy a Gazprom beleegyezett egy hosszú távú szivattyúzási szerződésbe.

Holnap háború volt

Eközben Európában egyre nyilvánvalóbbá vált az orosz üzemanyag fokozatos elhagyására irányuló tendencia. 2021 nyarán Brüsszel közzétette a Fit for 55 programot, amely 2030-ig 55%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az uniós országokban, elsősorban az elégetett üzemanyag-fogyasztás csökkentésével. A programban szerepelt a gázellátási források diverzifikálása is. 

Ez azt jelentette, hogy Európában jelentősen csökkenni fog az orosz gáz iránti kereslet, és ezzel együtt a Gazprom tranzitszállítási kapacitásigénye is. 

Nyilvánvalóvá vált, hogy a Gazprom számára hosszú távon csökkenni fog az európai piac értéke.

Aztán 2021-2022 fordulóján a Gazprom új piaci stratégiát tesztelt. A társaság számára ezt megelőzően fontos volt, hogy megőrizze részesedését az európai piacon, ezért igyekezett ott maximális mennyiségű gázt értékesíteni, elzárva a versenytársakat - a cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítóit. 

Ám 2021-ben a Gazprom csak a hosszú távú szerződésekből fakadó kötelezettségeit kezdte el szigorúan teljesíteni, és semmi mást: a szerződéses mennyiséget meghaladó mennyiségű gázt nem kínált az azonnali piacon.

A Gazprom ilyen nem piaci magatartására több magyarázat is lehet. Először is, Oroszországban megnőtt a gáz iránti kereslet, így tekintettel arra, hogy a jogszabályokban előírtak több üzemanyagot az Orosz Föderáció földalatti tárolóiba pumpálni, nem marad többletmennyiség az Európába irányuló szállításra. Másodszor, a Gazprom rájött, hogy nem veszítenek semmit: a szállítási mennyiségek korlátozását bőven kompenzálta az emelkedő árak.

Harmadszor, ez egy „oktató intézkedés” lehet az európai vásárlók felé, a hosszú távú, kiszámítható formulaáras szerződések melletti agitáció. Emellett beszélhetnénk egy olyan háború előkészületeiről, amelyben a gáz az európai országok és Ukrajna közé éket akart játszani.

A gázháború nem közvetlenül az ukrajnai orosz invázió 2022 februári kezdete után kezdődött. 

Az Oroszországból Európába irányuló gázszállítás fokozatosan csökkent (ez 2022 májusától szeptemberig történt).

Először a Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül történő szállítás leállt. 

Aztán néhány fogyasztó kiesett a Gazprom azon követelése miatt (az Orosz Föderáció elnökének rendeletével összhangban), hogy rubelben fizessenek a gázért. 

Aztán valós vagy képzelt problémák kezdődtek az Északi Áramlat 1 szivattyúival, amelyek ellátását még a 2022. szeptemberi szabotázs előtt leállították.

Nem váltak valóra azonban azok a feltételezések, amelyek szerint Oroszország egy nagyobb konfliktus esetén teljesen leállítja az Ukrajnán keresztüli szállítást, miközben fenntartja az Északi Áramlaton keresztüli szállítást. 

Ma a két (a Török Áramlattal együtt) európai irányú üzemi útvonal egyike Ukrajna területen halad át. És a sorsa, mint korábban írtuk , még nincs előre meghatározva.  

Pragmatikai szempontból a szerződés további öt évre való meghosszabbítása valószínűleg előnyös mind Oroszország, mind Ukrajna számára. 

Most azonban mind Moszkvában, mind Kijevben, mind Brüsszelben minden lehetséges módon világossá teszik, hogy a tranzit folytatása rendkívül valószínűtlen. 

A szerződés meghosszabbítására azonban még van idő. 

És elképzelhető, hogy ezúttal is betartják azt az orosz-ukrán hagyományt, miszerint szinte az újév harangjára kötnek kompromisszumot gázügyekben.