Sztorozsevoj zendülés igazsága
Összeállította/ Szerkesztette : Borsi Miklós
Minden kép eredeti, de javítottam
Forrás:
- internet
- wikipedia
- media
Gregory D. Young volt az első nyugati állampolgár, aki 1982-ben a Mutiny on Storozhevoy: A Case Study of Dissent in the Soviet Navy című mesterdolgozatának részeként vizsgálta a zendülést . Young dolgozatának 37 példányának egyikét az Egyesült Államok Tengerészeti Akadémiájának Nimitz Könyvtárában helyezték el .Young dolgozatának egy része megjelent a Sea Power haditengerészeti magazinban 1985-ben és 2005-ben a The Last Sentry című könyvben., írta Young és Nate Braden.
Dark Docs (2020. május 15.). "Ez volt az igazi vadászat a Vörös Októberre – lázadás a Storozsevoj-on" . YouTube .
"The Hunt for Red October",True Story, History Channel.ColdWarWarriors (2010. november 28.). "Lázadás a Sztorozsevojról (1975), 1/3. rész". YouTube.
Young, Gregory D. (1982. március). "Kezdeti terjesztési lista". Mutiny on the Storozhevoy: A Case Study of Dissent in the Soviet Navy (PDF) (MA tézis). Monterey, Kalifornia: Haditengerészeti Posztgraduális Iskola.
Clancy, Tom (1986. október). "Tom Clancy beszél a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél . " YouTube .
"Az US Magazine Chronicles lázadás egy szovjet hadihajón '75-ben" . A New York Times . Vol. 134. sz. 46316. 1985. február 10.
Braden, Nate (2006. május). „A fenyegetés átalakulásának jeleinek olvasása”. Eljárások . Amerikai Haditengerészeti Intézet. 132 (5): 58–60. ISSN 0041-798X .
Guttridge, Leonard F. (2002). Mutiny: A Naval Insurrection története . New York City: Berkley Books . ISBN 0425183211.
Hagberg, David; Gindin, Boris (2008). Mutiny: The Inside Story of the True Events That Inspired the Hunt for Red October . New York City: Forge Books. ISBN 978-0-7653-1350-8. Archiválva az eredetiből 2008. június 29-én.
Young, Gregory (1982. március). Mutiny on Storozhevoy: Egy esettanulmány a nézeteltérésről a szovjet haditengerészetben (PDF) (MA). Monterey, CA: Haditengerészeti Posztgraduális Iskola . Archivált (PDF) az eredetiből 2021. szeptember 14-én.
Young, Gregory; Braden, Nate (2005. május). The Last Sentry: The True Story that Inspired the Hunt For Red October . Annapolis, MD: Naval Institute Press . ISBN 1591149924.
Kuznyecov, Valerij (2004). "Sablin kapitány kardhordozója" . A moszkvai hírek . Archiválva az eredetiből 2004. december 30-án.
Woods, Alan (2007. február 5.). "Korunk lenini hőse – Valerij Sablin emlékére: Vörös Október igaz története " Nemzetközi marxista tendencia .
Cimbalov, Alexander (2004. augusztus 20.). "Вооруженный мятеж на Балтфлоте" [Fegyveres lázadás a balti flottában]. Nezavisimaya Gazeta (oroszul).
Young, Gregory D. "Lázadás a Sztorozsevojnál] – Esettanulmány a nézeteltérésről a szovjet haditengerészetben" . Allworldwars.com .
Eleinte meg voltak róla győződve, hogy kitört a III. világháború és a szovjet inváziós erőket látják.
Valójában a Balti Flotta a légierővel közösen, egyik saját fregattját üldözte, lőtte és bombázta.
A hajón lázadás tört ki és ezért a Kremlből az a parancs érkezett, hogy mindenáron meg kell állítani, de ha ez nem sikerül, könyörtelenül el kell pusztítani.
Valerij Mihajlovics Szablin (1939 – 1976)
Az idealista
Valerij Mihajlovics Szablin harmadosztályú kapitány (korvettkapitány) 1939. január 1 – én született Leningrádban.
Családja a szovjet elitbe tartozott, mivel mind nagyapja, mind pedig apja magasrangú tengerésztisztek voltak, akiknek ráadásul sikerült megúszniuk a szovjet fegyveres erőkön 1937 – ben végig söprő nagy tisztogatási hullámot is. (apját Mihail Szablint többször kitüntették a háború alatt, majd 1948 és 51 között az Északi Flotta helyettes parancsnoki posztját is betöltötte).
Szablin a II. világháborút kisgyerekként élte át, játszótársai nagyrészt a többi tengerésztiszt gyerekei közül kerültek ki.
Az értelmes fiatalember szerette a tengert, a hajókat és felettesei is úgy vélték, hogy rendkívüli karrier előtt áll, borítékolható volt, hogy idővel admirális lesz. Egykori iskolatársai azt mondták, hogy maguk között, csak az osztály lelkiismeretének nevezték, mert már – már mániákusan kiállt az általa látott, tapasztalt igazságtalanságok ellen, még akkor is, ha esetleg problémái származtak ebből.
Mint meggyőződéses ifjúkommunistát és Komszomol titkárt, régóta zavarta, hogy a párt által kiadott brossúrákban és könyvekben olvasottak, meg a politikai oktatáson elhangzottak köszönő viszonyban sincsenek a mindennapokban tapasztalt valósággal.
Mert bár állítólag a Szovjetunió a munkásosztály paradicsoma volt, ahol minden csodálatos és mindenki egyenlő, észrevette, hogy vannak egyenlőbbek is.
Például a pártelit tagjai, vagy akár a saját otthoni környezetében élők, családtagjai, ismerősei, akik pozíciójuk révén, különböző kiváltságokat élveztek és jobban éltek mint az átlagemberek.
Nekik nem kellett például sorban állni kenyérért a bolt előtt…
Az is feltűnt neki, hogy mindent áthat a bürokrácia és persze az ezzel együtt járó korrupció.
Kitüntetéssel végzett az akadémián, majd első beosztásaként tüzértiszt lett egy rombolón.
Azonban ígéretes karrierjét csaknem sikerült idő előtt derékbatörnie, mivel mérhetetlen naivitásról tanúbizonyságot téve, levelet írt a Kreml akkori urának az általa nagyon tisztelt Nyikita Hruscsovnak, amelyben beszámolt keserű tapasztalatairól és kérte a pártfőtitkárt, hogy számolja fel az elharapózott bürokráciát, a korrupciót, tisztítsa meg az SZKP – t és térítse vissza az általa ideálisnak vélelmezett lenini útra.
Szablin súlyos megrovást kapott és már esedékes előléptetését egy évvel elhalasztották, de karrierje valószínűleg családi hátterének köszönhetően így sem szenvedett csorbát.
Előbb az Északi, majd egy ideig a Fekete-tengeri Flottánál szolgált, de utóbbi állomáshelyét nem nagyon kedvelte és csak számos elutasított kérelem után helyezték vissza korábbi állomáshelyére. Felettesei annyira elégedettek voltak vele, hogy még csak harmincéves volt, amikor felajánlották neki egy romboló parancsnokságát. Ez óriási dolognak számított és hatalmas kiugrási lehetőség volt egy fiatal tengerésztiszt számára, de családja, barátai és főnökei legnagyobb meglepetésére, sőt döbbentére nem fogadta el a megtisztelő felkérést, hanem inkább a moszkvai Lenin Katonai-Politikai Akadémiára ment, ahol a flotta és a hadsereg politikai tisztjeit képezték. Senki sem értette, hogy a biztos szakmai karriert miért adja fel egy enyhén szólva kétes megítélésű pozícióért.szek pedig amúgyis kevés szabadidejük további megnyirbálásának.
Szablin 1973 – ban végzett a Lenin Akadémián, kitűnő eredménnyel.
Tanulmányai során átrágta magát a kommunista szakirodalmon, átolvasott mindent, olyasmiket is amelyeket talán még oktatói sem. Egyszer viszont bátyjának Borisznak elpanaszolta, mennyire megdöbbent azon, hogy Lenin olyan egykori közeli harcostársainak, mint például Trockij, vagy Kamenyev, Zinovjev, Buharin és mások művei még mindig zároltak, noha Sztálin, aki likvidáltatta őket, már régen meghalt.
Mindenesetre neve így is felkerült a legkiválóbb hallgatókat felsoroló márványtáblára.
Így aztán politikailag a lehető legképzettebben, ideológiailag felvértezve, de kétségekkel telve kapta meg beosztását a Balti Flotta egyik legújabb hadihajóján, amelynek neve Sztorozsevoj, vagyis
Őrszem volt.
Szablin a Lenin Katonai-Politikai Akadémia hallgatójaként
Az Őrszem
A Sztorozsevoj egy Projekt 1135 Burevesztnyik (viharfecske) osztályú tengeralattjáró-elhárító fregatt volt, amely típust a NATO Krivak I – es néven tartott nyilván.
A Krivak II, III és IV, valamint az elmúlt évtizedekben épült, a korábbiaknál jóval modernebb V és VI ennek az alaptípusnak a folyamatosan módosított, majd korszerűsített, de elsősorban fegyverzetükben eltérő verziója.
Ezekről elhagyták a tengeralattjáró-elhárító fegyverzet és a tüzérség nagy részét, így csak egy az orrfedélzetre telepített 100 mm – es löveget, géppuskákat és nyolc torpedócsövet kaptak, valamint helikopter leszállót és hangárt a felépítmény mögötti szekcióba.
Az alap Burevesztnyik osztály 123,5 méteres hosszával és 3575 tonnás vízkiszorításával közepes méretűnek számított. Meghajtása az úgynevezett COGAG (Combined Gas and Gas) rendszerrel, vagyis kettős két – két gázturbinából álló hajtóművel történt. Menethajtóműként két 14950 lóerős M-62, üldözéshez és a maximális, 32 csomó sebesség eléréséhez pedig két 40000 lóerős M-8k – t használtak, amelyeket tengelykapcsolók segítségével lehetett össze, illetve szétkapcsolni a propellerekkel.
Hatótávolsága meghaladta a 9200 kilométert.
Fegyverzetét a tengeralattjárók elleni harchoz optimalizálták, ezért előfedélzetén egy jellegzetes indítókonténert viselt, benne négy URPK-4 Metyel (Hóvihar) hajó és tengeralattjáró elhárító rakéta, két RBU 6000 tengeralattjáró-elhárító komplexumot, valamint oldalanként egy - egy négycsöves, 533 mm – es torpedóvetőt a hajóközépen.
Tüzérségi fegyverzetként a felépítmény mögötti két lövegtoronyban, összesen négy darab, 76 mm – es löveget kapott, a repülőgépek ellen pedig a két egyenként 40 rakétát befogadó Osa MA légvédelmi rakétaüteget.
Mindehhez az akkor legkorszerűbbnek számító szovjet elektronika, az MGK-345 és Zvezda -2 szonár, Fregat légvédelmi radar és fejlett számítógépes tűzvezető rendszer társult.
A Burevesztnyik osztály egységei bár messze nem voltak annyira automatizálva mint amerikai kortársaik, a hetvenes években a legütőképesebb szovjet hadihajók közé tartoztak, méretükhöz képest nagyon erős fegyverzetük révén.
A szovjet tervezési filozófiának köszönhetően - amely jószerével a legénységet amolyan szükséges rossznak tekintette - a mintegy 200 fős személyzet életkörülményei eléggé spártaiak voltak, ami állandó problémát jelentett.
Amikor Szablin elfoglalta új beosztását, a Sztorzsevoj gyakorlatilag még vadonatúj volt. A kalinyingrádi Yantar Hajógyárban épült és 1973. december 30 - án állt szolgálatba a Balti Flottánál, Anatolij Potulnyij kapitány parancsnoksága alatt.
A fregattnak már kezdettől fogva meglehetősen mozgalmas volt az élete.
1974 őszén, háromnapos baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából a Szverdlov cirkáló és az Obraztsztvoj romboló társaságában a rostock – i kikötőben.
A flotillát személyesen a Balti Flotta főparancsnoka, Vlagyimir Vasziljevics Mihajlin altengernagy vezette.
Az elkövetkező hónapokban látogatást tett a fedélzeten Andrej Antonovics Grecsko marsall honvédelmi miniszter is, aki miután megtekintett egy harci bemutatót, elismerően szólt a látottakról.
A dolgot kissé árnyalja, hogy nemsokkal ezután, a szovjet hadsereg lapjában, a Krasznaja Zvezdában több bíráló hangú cikk is megjelent a legénység felkészültségével és állítólag laza fegyelmével kapcsolatban.
1975 folyamán a Sztorozsevoj ismét sok időt töltött a nyílt vízen.
A legjelentősebb esemény az áprilisban, az Atlanti-óceánon megtartott, nagyszabású „Okean” hadgyakorlat volt, amikor Kubában is megfordult, majd késő ősszel egy balti-tengeri éles rakétalövészet.
Ezek után Potulnyij kapitány azt az utasítást kapta, hogy november 6 – án hajózzon be Rigába, hogy másnap több más hajóval részt vehessenek a november 7 – i ünnepségek keretében megtartandó flottafelvonuláson és másnap induljon hajójával az esedékes, kötelező átvizsgálásra és javításra Liepajába.
Szocialista forradalom újra töltve
Miután Szablin a Sztorozsevoj zampolitja lett, gyorsan nyilvánvalóvá vált mindenki számára, hogy homlokegyenest más, mint leváltott elődje, aki szinte állandóan részeg volt.
Mivel nem közvetlenül a politikai vonalról érkezett és korábban „igazi” tengerészként is szolgált, másképpen viszonyult beosztottjaihoz, megértette problémáikat, jó parancsnokhoz méltóan törődött velük és valóban segített nekik, nem pedig politikai frázisokkal szúrta ki a szemüket, mint kollégái tették általában. (lényegében azt tette, amit a többi zampolitnak is tennie kellett volna…)
Nem véletlen, hogy hamar rendkívül népszerű lett tiszttársai, de főleg az egyszerű matrózok körében.
Még az egyébként közutálatnak örvendő politikai oktatásokon is szívesen rész vettek ha ő tartotta, mert Szablin mondanivalója nem a szokásos frázispuffogtatásban merült ki és jó előadó lévén, fel tudta lelkesíteni hallgatóságát, gyakran kimondva azt is, amit azok nem mondhattak ki nyíltan.
Többször is levetíttette Szergej Eisenstein híres némafilmjét, a Patyomkin páncélost, ezzel is hangsúlyozva a flotta forradalmi hagyományait.
Már – már túlzott népszerűsége egy idő után kezdett szemet szúrni feletteseinek (tekintve, hogy őróla is jelentettek, hiába volt megbízható elvtárs…) és nem igazán tetszett nekik, ezért több alkalommal figyelmeztették emiatt, de ő ugyanúgy folytatta a munkáját, mint korábban.
Legfőbb segítője, sőt későbbi jobbkeze Alkszandr Antonovics Stejn - vagyis Szása - egy fiatal altiszt lett.
Alkszandr Antonovics Sejn, Szablin jobbkeze
Szása Stejn korábban amolyan zűrös srác volt.
Mielőtt bevonult a flottához, a Togliattiban működő AVTOVAZ - ismertebb nevén a LADA autógyárban – technikusként dolgozott, az akkoriban nagyon modernnek számító CNC szerszámgépekkel.
Az üzemből mindenki el-elemelt dolgokat, hogy fizetése kiegészítéseként eladja a feketepiacon.
Szását egyszer elkapták néhány alkatrésszel a táskájában és vádat emeltek ellene lopásért.
Mielőtt azonban bíróság elé került volna az ügye, be kellett vonulnia a kötelező háromévi szolgálatra neki éppen a flottához és parancsnoka választás elé állította, hogy a ottmarad, vagy börtönbe megy.
Érthető módon az előbbit választotta és ezzel meglehetősen jól is járt.
Mivel civil munkája révén értett a számítógépekhez és képzettebb volt társainál, jól elboldogult a hajó elektronikájával is, így hamarosan altiszt lett.
Ráadásul mivel ügyesen rajzolt és festett, Szablin felhívta rá Putolnyij kapitány figyelmét és őt bízták meg a vadonatúj hajó még csupasz, úgynevezett Lenin szobájának kidekorálásával. (ez volt a hajókápolna kommunista megfelelője és itt tartották a politikai oktatásokat is) Idővel amolyan kultúrfelelős lett, ő kezelte a hajó könyvtárat, a faliújságot és a vetítőgépet.
November 5 – én a zampolit váratlanul magához rendelte Szását, majd feltette neki a kérdést, hogy hajlandó lenne – e rendszeresen beszámolni a KGB – nek arról, hogy a társai mit beszélnek egymás között, vagyis legyen besúgó. Szásában egy világ omlott össze, hiszen nem ezt várta parancsnokától, akit nagyon becsült.
A terv egyszerű volt, merész, de végső célját tekintve, eléggé irreális. Szablin először a kapitányt és azokat, akik nem támogatják semlegesíteni kívánta (nem akart vérontást, hanem egyszerűen be akarta zárni őket) és az így megszerzett hajóval előbb a kronstadti bázisra, majd onnan tovább Leningrádba kívánt hajózni.
Ott a bolsevik forradalom jelképe, az Aurora cirkáló mellett lehorgonyozva a hajó erős rádióadója segítségével kiáltványt akart intézni a szovjet néphez, majd követelni, hogy az állami rádióban és televízióban is előadhassa felhívását.
Eszerint a párt letért a lenini útról, bürokratikussá vált és emiatt elharapózott a korrupció.
Végkövetkeztetésként azt kérte a néptől, hogy álljanak mellé, seperjék el a fennálló hatalmat, szabaduljanak meg az alkalmatlan emberektől és építsék fel az igazi, igazságos szocialista társadalmat – amit állítólag Lenin akart - egy új forradalommal.
Az kétségtelen, hogy ő maga hitt az elveiben, de arról a mai napig megoszlanak a vélemények, hogy vajon hitt – e mozgalma sikerében is és ha az esetleg bekövetkezik, utána mit tett volna.
További terveit ugyanis teljes egészében senkinek sem mondta el. Hogy mozgalma kiindulópontjául egy hadihajót választott, azt jelképnek is szánta.
Szablin és Sejn november 8 - án délután lépett akcióba, kihasználva, hogy a legénység egy része – főleg a tisztek - még nem tértek vissza a kimenőről, vagy éppen az előző napi mulatozást pihenték ki. Putolnyij kapitányt azzal az ürüggyel csalták le a szonárhelyiségbe, hogy ott néhány matróz némi vodka társaságában még mindig ünnepli a forradalmat.
A parancsnok szigorú ember lévén, személyesen indult számonkérni a súlyos függelemsértést. (a hadihajókon elvileg tilos volt alkoholt fogyasztani… elvileg…)
Leérve azonban, a szobát üresen találta, viszont Szablin a háta mögött becsukta és rázárta az ajtót.
Hiába dörömbölt, kiabált, mélyen a hajó gyomrában nem hallotta senki. Odabent egy levél várta, amelyben a zampolit megmagyarázta tettének okait, de ez Putolnyijt egyáltalán nem villanyozta fel.
Ezután a Szablin gyűlést tartott a tiszteknek az étkezőben és előadta terveit, majd megszavaztatta őket, a dáma játék fekete és fehér korongjaival.
Fehér igen, fekete nem.
Legnagyobb meglepetésére a jelenlévő tizenhatból, csak nyolc tiszt nem támogatta, így ezeket kabinjaikba zárták.
Ezután a legénység többi tagját is összehívta.
Először ismét levetíttette nekik a Patyomkin páncélost, majd lelkesítő beszédet tartott. A matrózok és altisztek elsöprő többsége azonnal mellé állt, bár valószínűleg többségük nem tudta, valójában mibe is mászik bele.
Egyelőre minden meglepően könnyen ment és meglepően jól alakult, de hamarosan becsúszott egy súlyos hiba.
Szablin eredetileg úgy tervezte, hogy másnap reggel, a többi Rigából kifutó hadihajóval tartanak és útközben leválva a kötelékről kanyarodnak Leningrád felé.
Ezt húzta keresztül Firsov főhadnagy, az egyik gépésztiszt (mellesleg a hajó Komszomol alapszervezetének titkára) éjszakai szökése. A tisztek gyűlésén még Szablint támogatta, de talán megijedt a várható következményektől, esetleg eleve azért szavazott fehér koronggal, hogy szabadon hagyják és megszökhessen. Mindenesetre nem volt könnyű dolga, mivel a Sztorozsevoj nem a rakpartnál állt, hanem a Daugava folyó (vagy másnéven Nyugati-Dvina) közepén, egy bójánál volt a horgonyzóhelye. Firsov lemászott a horgonyláncon, majd átúszott egy a közelben álló tengeralattjáróra és jelentette a parancsnokának, hogy lázadás tört ki a fregatton.
Ha azt várta, hogy bajtársai azonnal pisztolyra és Kalasnyikovra kapva, testületileg lerohanják, majd visszafoglalják a hajóját, hát alaposan tévedett.
A tengeralattjáró kapitánya ugyanis egyszerűen nem hitt neki, vagy csak nem akart a dologba belekeveredni.
A csalódott és elkeseredett fiatalember kiúszott a partra és a közeli főúton megpróbált stoppolni, mert a buszok még nem jártak a korai órákban. Senki sem vette fel, mivel azt hitték a vizes, csapzott alakról, hogy egy alaposan a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt elázott tengerész, aki nem ígérkezett túl kellemes útitársnak. Végül talált egy működő nyilvános telefont és felhívta a Riga melletti Bolderia tengerészeti támaszpont ügyeletét. Egy autót kért, hogy bevigyék jelentést tenni, de az álmos és unott ügyeletes tiszt azt hitte, hogy valami ostoba viccről van szó és miután elküldte a pokolba, lecsapta a kagylót. Firsov ezek után kénytelen volt gyalog bekutyagolni a városba, de a parancsnoksághoz érve, ezúttal az őrség nem akarta beengedni, gondolván, hogy részeg. Nem tudhatta, hogy miközben ő dideregve, Riga felé gyalogolt, a Sztorozsevojról egy rádióüzenet ment ki, amellyel vélhetően egy tiszt riasztani próbálta a flottát, de ezt sem vették komolyan. Nem derült ki sohasem ki lehetett az illető.
Akkor kaptak csak észbe, miután Firsov állhatatos követelése és erősködése miatt végül mégis nekiálltak utánajárni a dolgoknak és rádión kapcsolatba lépni a hajóval.
Kiderült, hogy tényleg valami gond van, mert a Sztorozsevoj nemcsak nem válaszolt a hívásokra, hanem el is tűnt a horgonyzóhelyéről.
Ekkorra azonban a lázadók már több mint kétórányi előnyre tettek szert, mivel amint észrevették a szökést, Szablin azonnal kiadta az indulási parancsot.
Égni kezdtek a telefonvonalak Riga, Leningrád és Moszkva között.
Megkeresni! Elpusztítani!
Mihajlin admirális, Gorskov tengernagy a szovjet haditengerészet, valamint Verenkin ellentengernagy a rigai kikötő parancsnoka nem voltak túl boldogok, amikor a rossz hírrel kora hajnalban kiugrasztották őket az ágyból.
Ezek után el lehet képzelni Grecsko marsall és persze Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár reakcióját. Utóbbi az előző napokban különösen jó hangulatba került az elfogyasztott nagy mennyiségű alkohol révén, plusz sikerült néhány újabbal gyarapítania, már akkor is tetemes nagyságú kitüntetés kollekcióját. (a népszerű anekdota szerint, élete végére állítólag csak a Hős Anya és a Hős Város érmet nem kapta meg...)
Tajtékzott a dühtől, hogy egyáltalán lázadás törhetett ki egy szovjet hadihajón, amit ráadásul a többszörösen kitüntetett, abszolút megbízható, elkötelezett kommunistaként ismert politikai tiszt vezet.
Pályafutását a hadseregben Brezsnyev is komisszárként kezdte és ennek köszönhette későbbi vezérőrnagyi rangját is (sőt idővel a marsall címet is megkapta, igaz már jóval a háború után) katonai képességeinek hiánya ellenére.
Dühöngése során megkapta tőle a magáét mindenki, még a KGB is. Amikor valamennyire lecsillapodott, nem teketóriázott és kiadta a parancsot a hajó felkutatására, megállítására, ha pedig ez nem sikerül, a megsemmisítésére.
Kapkodás kezdődött.
Riasztották a Balti Flottát, a KGB tengeri egységeit és a légierőt. Tizenhárom hadihajót sikerült hamarjában összeszedni.
Ezek többségükben a KGB régebbi Poti és modern, erős fegyverzetű Tarantul osztályú őrhajói, valamint néhány Nanucska osztályú rakétás korvett voltak.
A kötelék zászlóshajója a Sztorzsevoj egyik testvérhajója lett.
Ezzel egyidőben egyes adatok szerint, legalább hatvan repülőgépet is mozgósítottak, akadtak köztük Tu-16 nehézbombázók és Tu-142 típusú, nagy, turbólégcsavaros tengeralattjáró- elhárító járőrgépek is, de a fő csapásmérő erőt a Tukumsi reptéren állomásozó 668. bombázóezred Jakovlev Jak-28I gépei jelentették, amelyek bombaterébe 250 kg – os repeszbombákat függesztettek.
A hajó felkutatására először két felderítőgép szállt fel, azonban ezek a rossz látási viszonyok miatt nem találtak semmit. Ennek ellenére hamarosan utánuk indítottak két bombázót is, amelyek nem tudván merre van a célpontjuk, maguk próbálták azt megkeresni.
Egy idő után találtak is egy hajót a Rigai-öböl kijáratának közelében, amelyet a mérete alapján a hajnali derengésben, a szökevénynek véltek. Ledobták rá a bombáikat. Szerencsére egyik sem találta el és csak a repeszek okoztak benne kisebb károkat, mert valójában egy civil teherhajót támadtak meg. Annak halálra rémült rádiósa persze azonnal folyamatos vészjelzést kezdett sugározni, amitől több mint egy órán át zengett az éter, egészen addig, amíg egy hadihajó oda nem ért hozzájuk, hogy segítsen.
A 668. bombázóezred parancsnokát, egy a háborút is megjárt, tapasztalt veteránnak számító alezredest, nem egykönnyen lehetett megijeszteni, de az hogy személyesen a védelmi miniszter ordítozott vele telefonon és tolta le, már neki is sok volt.
Ezért Tukumsiban a műszakiak viharos gyorsasággal kezdték felkészíteni az összes bevethető gépet. Ennek aztán olyan keveredés lett a következménye, hogy a startra kiguruló vadászbombázók közül több is kishíján összeütközött.
Eközben a lázadók hajója elérte a nemzetközi vizeket
és Szablin rádión üzenetet küldött a főparancsnokságra követeléseivel, majd utasításra a rádiósok leadták a szovjet népnek szánt kiáltványát is.
Utóbbival az volt a gond, hogy véletlenül (Vagy szándékosan?) kódolt csatornán, így pontosan azok nem hallhatták akiknek elvileg szólt.
„Megszólítom azokat, akik szívükben őrzik forradalmi múltunkat, azokat, akik kritikusan, de nem cinikusan gondolkodnak jelenünkről és népünk jövőjéről. A miénk pusztán politikai cselekedet.
A Szülőföld valódi árulói azok lesznek, akik megpróbálnak megállítani minket.
Hazánk elleni katonai támadás esetén hűségesen megvédjük.
De most csak egy célunk van, hogy kimondjuk az igazságot.”
Természetesen a Gotland szigeten működő svéd megfigyelőállomások hamar észrevették a nagy szovjet mozgolódást, radarosok pedig elkerekedett szemekkel nézték a felségvizeik felé közeledő tengeri és légi armadát.
Egyesek meg voltak győződve róla, hogy az oroszok megindultak ellenük és kitört a III. világháború.
A kép akkor vált árnyaltabbá, amikor befutottak a lehallgatott szovjet rádióadások leiratai.
A szovjetek pánikban voltak, ezért még azzal sem törődtek, hogy adásaikat kódolják, így a sokszor igencsak éles hangú, olykor ordítozásba torkolló párbeszédek teljesen nyílt csatornákon zajlottak. Kiderült, hogy a pilóták eleinte erősen vonakodtak saját bajtársaik bombázásától, de tartottak a hajó légvédelmétől is, így egy darabig legfeljebb rá – rácsaptak a teljes sebességgel haladó hajóra, vagy alacsonyan, át – áthúztak felette. (azt senki sem közölte velük, hogy a hajóról kikötés után, minden lőszert kirakodtak Rigában, mivel onnan javításra ment volna)
Amikor az irányítók többször is rákérdeztek, hogy megértették – e a támadási parancsot, azt nyugtázták ugyan, de nem hajtották végre.
Végül valószínűleg feletteseik fenyegetőzésének hatására, mégiscsak akcióba lendültek, de eleinte bombáikat a hajó elé dobták, hátha ezzel megállásra kényszeríthetik anélkül, hogy kárt tennének benne. Azonban ekkor már a közelben jártak az üldöző hadihajók is és ebből nagy kalamajka következett, mert néhány Jak tévedésből azok zászlóshajóját kezdte el bombázni, de többször megsorozták 23 mm – es fedélzeti gépágyújukkal is, alaposan helybenhagyva azt.
A fregatton állítólag legalább harmincöten megsérültek és több halott is volt, ráadásul legénysége még vissza is lőtt, szerencsére pontatlanul.
Szablin ellenben profi módon, egy darabig sikeresen kerülgette a hulló bombákat. Eközben rádión előbb ígérgető majd egyre inkább fenyegető hangú üzenetek érkeztek, amire válaszul a kapitány felszólította az üldözőket, hogy csatlakozzanak forradalmi küldetésükhöz.
Süketek párbeszéde volt.
A kapitány nem alkudott, de emberei közül egyre többen megrémültek a bombázástól és a KGB fenyegetéseitől.
Sokaknak megfordult a fejében a megadás és elbizonytalanodtak, érdemes – e továbbra is kitartani Szablin mellett.
Amikor aztán egy bomba az éppen éles fordulót végrehajtó hajó tatjába csapódva eltalálta a kormányberendezést és az beszorult, minden eldőlt.
Ezután már csak körözni tudtak és a legénység többsége belátta, hogy ha életben akar maradni, véget kell vetni ennek az egésznek. Szabadon engedték a kapitányt és tisztjeiket, azok pedig állig felfegyverkezve elindultak visszafoglalni a hajót.
Útközben elkapták Sejnt ellátták a baját és bezárták, majd benyomultak a hídra.
Itt nem tudni pontosan mi történt, de akármi is volt, az gyorsan lezajlott és Szablin láblövéssel a földre került.
Amennyire tudni lehet Putolnyij kapitány terítette le, valószínűleg indulatból, mert a zampolit állítólag nem tanúsított ellenállást.
A kapitány úgy érezte, hogy Szablin kijátszotta, becsapta és azt is jól tudta, hogy tettéért, mindannyian bűnhődni fognak, függetlenül attól, hogy részesei voltak – e a lázadásnak, vagy sem.
Miután ismét kezébe vette az irányítást, parancsára jelzőrakétákat lőttek fel, jelezve a megadási szándékukat, de ebből megint keveredés támadt, mert az egyik pilóta azt közölte a központtal, hogy a hajó rakétákat lő ki. Némi időbe került amíg tisztázták a félreértést.
Sztrozsevoj egy Tarantul osztályú KGB – s őrhajóval és a levegőben egy TU-16 bombázóval 1975. november 9 – én
Másnap a haditengerészet főparancsnoka, a Szovjetunió Flotta admirálisa, Gorshkov, aki Rigába érkezett, az SA Fő Politikai Igazgatóságának és a Szovjetunió Haditengerészetének vezetője, Episev hadseregtábornok , aki elkísérte őket, a Haditengerészet Politikai Igazgatóságának vezetője, Grishanov admirális (akinek egyik fiával, Sablin együtt tanult a Frunze Iskolában) személyesen beszélt Sablinnal...).
Az Őrtorony összes lázadóját bilincsben küldték repülővel Moszkvába.
Sablint két „különleges tiszt” kísérte.
Ugyanakkor bilincs nélkül volt, és egy mankóra támaszkodott ...
Moszkvában, Lefortovóban a legszigorúbb titoktartás mellett megkezdődött a vészhelyzet összes körülményének vizsgálata és tisztázása.
Sablin azonnal magára vállalt minden felelősséget, senkit sem nevezett cinkosainak.
A KGB nyomozói minden eszközzel megpróbálták "szó szerint" kiütni a szükséges kompromittáló bizonyítékokat a tengerészektől.
Az első két hónapban az összes vizsgálat alá vont előtt lógott a legszörnyűbb vád: - hazaárulás, amiben egyértelmű az eredmény...
Aztán a vádat a többség számára "csoportos engedetlenségre" változtatták.
A Sablint követő legénység különféle büntetéseket kapott, bár egyiket sem zárták be.
Huszonöt évvel e figyelemre méltó események óta a legénység túlélő tagjai találkoztak, hogy megemlékezzenek a zendülésről.
Nyoma sem volt megbánásnak, bocsánatkérésnek vagy kifogásnak.
„Büszkék vagyunk arra, amit tettünk” – mondják. És Sablin? „Az ember hős volt – mondják –, érmet kellett volna szereznie.
Szása Sejnt nyolc évre ítélték, amiből hatot a hírhedt Lefortovo börtönben, további kettőt büntetőtáborban töltött le.
Szabadulása után egy vidéki színházban lett díszletfestő, később pedig az építőiparban dolgozott, amíg bírta erővel.
A KGB a Szovjetunió megszűnéséig szemmel tartotta.
Manapság festményei eladásából, magányosan él szerény körülmények között Moszkvában.
Egy 2020 – as interjúban azt állította, hogy a vizsgálat ideje alatt nem kínozták meg, igaz szó nélkül aláírta az orra elé tett, előre megírt vallomást, amelynek nagy részét kihallgatója még gondosan le is takarta, hogy csak az látsszon belőle, ahol beismeri a hazaárulást.
Valószínűleg ez mentette meg az életét.
"Titkos". SZKP Központi Bizottsága: Állami Bizottság. A biztonság véget vet a V. M. Sablin kapitány és más katonai személyzet – a „Storozhevoy” nagy tengeralattjáró-elhárító hajón (összesen 14 fő) 1975. november 8-9-én lezajlott bűncselekmény résztvevői – vádjával indított büntetőügy nyomozásának. O. B.). Megállapítást nyert, hogy a bûn megszervezője, Sablin, miután a revizionista ideológia befolyása alá került, éveken át ellenséges nézeteket vallott a szovjet valóságról. 1975 áprilisában ezeket írásban megfogalmazta, kazettára rögzítette, a Storozsevoj eseményei alatt pedig szovjetellenes beszédet tartott a személyzetnek. Sablin politikai „platformja” a polgári propagandától kölcsönzött rágalmazó kijelentéseket tartalmazott a marxista-leninista tanítás „elavulásáról” és a Szovjetunió állam- és pártapparátusának „bürokratikus degenerációja”, és felszólít az SZKP eltávolítására a társadalom vezetéséből, egy új „progresszívebb” párt létrehozására. 1975 tavaszán részletes tervet dolgozott ki egy hadihajó elfogására, amelyet "politikai tribünként" szándékozott felhasználni a Szovjetunió államrendszerének megváltoztatására és a szovjet hatalom elleni küzdelemre vonatkozó követelések előterjesztésére. Megszervezte és végrehajtotta egy nagy tengeralattjáró-elhárító hajó illetéktelen eltérítését a szovjet felségvizeken kívül. Ezek a tettei (így - még a tárgyalás előtt! - O.B. ) az anyaország hazaárulásának minősülnek... "A dokumentumot Andropov KGB-elnök, Rudenko főügyész, Grecsko védelmi miniszter és a Legfelsőbb Bíróság elnöke írja alá. a Szovjetunió Szmirnov.
De végül a sorsát formálisan még a bíróságon kellett eldönteni.
Aa Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága katonai kollégiuma engedelmesen döntött:
Elnök; G. I. Busuev igazságügyi vezérőrnagyból, Népi ellenőző; L B. V. Kozlov mérnöki csapatok vezérőrnagyából és I. S. altábornagyból áll) a titkárok ezredese alatt. / s M. V. Afanasjev és az SA alkalmazottja, V. S. Kuznyecov, az államügyész, a katonai főügyész vezető asszisztense, V. S. Shanturov igazságügyi vezérőrnagy és L. V. Aksenov és L. M. Popova védőügyvédek részvételével.
1976. július 13-án zárt ülésen minden formai követelményt pontosan teljesített.
Nem sokkal ez előtt Sablin engedélyezte az első és az utolsó ötperces találkozót feleségével és kisfiával. Alig ismerték fel, vékonyabb, kiütött mellső fogakkal, tompa, beesett, de mégis kék szemekkel. Megkínozták, de nem törték meg.
Szablin börtönben készült rajza a szélmalmot rohamozó Don Quijotéról
A törött fogak és a sérült ujjak (a Lefortovo-i levelek kézírása furcsán megváltozott - úgy tűnik, a jobb kézzel írva nehézkessé vált) meggyőzően tanúskodnak a Sablinra a nyomozás során alkalmazott befolyásolási intézkedésekről
A feleségével és fiával való találkozás (búcsúzás!) ilyen esetekben példátlan, nyilvánvalóan „felülről” utasításra, „lelkiismeretének megtisztítása” céllal történt találkozójának (búcsúzásnak!) engedélyezése a börtönőrök számára teljes meglepetést okozott, de ő végre kellett hajtani...
Sablin legutóbbi, rokonaihoz intézett leveleiben több olyan rajza is szerepelt, amelyek Don Quijotét szélmalmokkal harcolva ábrázolják... Az egyik a Szomorú Kép Lovagjának szavait tartalmazza: „Szándékaim mindig jó cél felé irányulnak: mégpedig arra, hogy tégy jót mindenkinek, és ne tégy rosszat senkinek!
„Szeretem az életet. Van egy családom, egy fiam, akinek apára van szüksége. Összes…."
A Szovjetunió Legfelsőbb Bírósága Katonai Kollégiumának ítélete így szólt:
Valerij Mihajlovics Sablin, 1939-ben született 3. fokozatú kapitányt az RSFSR Büntetőtörvénykönyve 64. cikkének „a” bekezdése értelmében bűnösnek találták (hazaárulás) és halálra (kivégzésre) ítélték.
Katonai rangtól, rendektől és kitüntetésektől (általában ez a cikk rendelkezett a vagyonelkobzásról is. De a rangidős tengerésztiszt, Sablin családja nem rendelkezett vele, kivéve az élethez legszükségesebbeket...
Ezt bizonyította a a keresési protokoll). Az ítélet jogerős volt, nem lehet fellebbezni.
Egy hónap múlva, augusztus 3 – án lőtték agyon Lefortovo egyik alagsori kivégzőhelyiségében.
Fiához utolsó levelében ezt írta:
„Bízz abban a tényben, hogy a történelem őszintén fogja megítélni a történteket és soha nem kell zavarban lenned azért, amit apád tett. Soha ne tartozz olyan emberek közé, akiknek a kritikáját nem követik a tettek. Ezek az emberek képmutatók – gyengék, értéktelen emberek, akiknek nincs erejük összeegyeztetni meggyőződésüket cselekedeteikkel. Bátorságot kívánok neked kedvesem. Legyen erős hited abban, hogy az élet csodálatos. Legyél pozitív, és higgy abban, hogy a forradalom mindig győzni fog.
A jelentések szerint a halálos ítélet kihirdetése után Sablint arra kérték, hogy mondjon le nézeteiről, ismerje el azokat hibásnak – életének megmentéséért és hosszú börtönbüntetéséért cserébe. De Sablin visszautasította...
Kegyeleti kérelmét a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége elutasította.
„Az Elnökség a halálra ítélt V. M. Sablin kegyelmi kérelmét, a Szovjetunió Ügyészségének és a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának ezzel kapcsolatos javaslatait, tekintettel az általa elkövetett bűncselekmény rendkívüli súlyára, megvizsgálta. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának határozata:
utasítsa el a kegyelmi kérvényt V. M. Sablin, aki 1939-ben született, a hegyvidéki származású. Leningrád.
N. Podgorny - a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke
M. Georgadze - a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára
1976. augusztus 2. 4305-IX.
A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, amely akkoriban körülbelül 20 tagot, köztük az Uniós Köztársaságok Legfelsőbb Tanácsai Elnökségének 16 elnökét foglalta magában (amelyek - az RSFSR kivételével - Moszkván kívüli fővárosaikban helyezkedtek el), "szemben tartották" Sablin elnökségét. rekordidő alatt – összesen 19 napon keresztül – kegyelmet kért. Az ilyen kérések általában több hónapot, néha éveket vesznek igénybe …
A kegyelmi kérelem elutasítását követő napon, 1976. augusztus 3-án Valerij Mihajlovics Sablint lelőtték.
Hozzátartozói kivégzésről csak 1977 februárjában értesültek, miután megkapták a hivatalos, halotti anyakönyvi kivonatot. De az apa, Mihail Pavlovics Sablin nyugalmazott 1. rangú kapitány, aki a Nagy Honvédő Háború alatt harcolt az északi flottában, valahogy még korábban értesült fia kivégzéséről, és ez vitte őt a sírba 1977. január végén - a szíve nem bírta...
Végzetes hír, hogy ő volt az első, aki leütötte Sablin nagymamáját, a Pallada cirkáló tengerészének özvegyét, aki a forradalom előtt halt meg, aki szenvedélyesen szerette középső unokáját, megkülönböztetve őt másoktól (ő azt mondták hosszú úton halt meg...). Hamarosan Sablin anyja, Anna Vasziljevna is meghalt. Feleség, Nina Mihajlovna fiával, valamint a Sablina testvérek, Borisz és Nyikolaj teljes kortyot kortyoltak mindabból, ami a sztálinizmus óta az „anyaország árulója” rokonainak sorsára esett ...
Sablin otthoni könyvtárában egy átkutatást követően több, a Fekete-tengeri Flotta katonáinak és hadihajóinak legénységének 1905-ös szevasztopoli felkelésével kapcsolatos könyvek is megmaradtak. A felkelés vezetője, P. P. Schmidt egyértelműen példakép volt Valerij Mihajlovics számára.
Подробнее: https://www.newsru.com/russia/09nov2005/sablin.ht
Amíg a Sztorozsevojt és szétlőtt testvérhajóját a lettországi Liepajában javították (ez az úgynevezett zárt városok egyike volt, ahova csak engedéllyel juthattak be a kívülállók, mert fontos katonai létesítmény, vagy üzem/ek működött területükön), egy testvérhajójuk, rajta a Sztorozsevoj 500 – as oldalszámával, látványosan végigparádézta a balti kikötőket, mintha mi sem történt volna.
A KGB ezalatt gondosan begyűjtötte az ügyben érintett és a közelben tartózkodó összes szovjet hajó naplóit, majd eltüntettek belőlük minden utalást az eseményekre, egyben személyzetüket szigorú titoktartásra kötelezték.
A svéd kormánytól elnézést kértek, amiért az állítólagos hadgyakorlaton a célhajó felségvizeik közelébe sodródott.
A svédek elfogadták a bocsánatkérést, noha jól tudták mi történt valójában és azt is, hogy a kimustrált célhajót csak november 11 – én vitték ki a tengerre, majd engedték el, hogy utána megtalálják és hazavontathassák.
A svéd hírszerzés természetesen mindenről tájékoztatta az amerikaiakat is, de az USA kormánya szintén süketnek és vaknak tettette magát, mivel ekkoriban nem állt érdekében kellemetlen helyzetbe hozni a Szovjetuniót.
Nem akarták felfedni hírszerzési képességeiket és a semleges svédekkel való, szoros információcserén alapuló kapcsolatukat sem.
A Sztorozsevoj fedélzetén történtek miatt természetesen magasabb szinten is fejek hullottak, bár eléggé szelektíven.
Három héten belül leváltották Mihajlin tengernagyot a Balti Flotta parancsnoki tisztségéből és miután hatvanadik születésnapján megkapta az Októberi Forradalom Érdemrendet, a haditengerészeti oktatási intézmények helyettes parancsnokává nevezték ki, ami igen megalázó volt számára. Utóda nem addigi helyettese Szidorov tengernagy lett, hanem a Balti Flotta addigi vezérkari főnöke, Anatolij Koszov.
Megúszta viszont az elmozdítást Verenkin ellentengernagy, a rigai kikötő parancsnoka, arra hivatkozva, hogy mindössze alig fél évvel korábban nevezték ki.
De ami a legfurcsább, hogy Szablin és a Balti Flotta többi zampolitjának parancsnoka, a politikai osztály főnöke Nyikolaj Szabilikov altengernagy is megtarthatta pozícióját.
Valószínűleg az eset nyomán, az elkövetkező években a szovjet flottánál végrehajtottak néhány változtatást. Még nagyobb hangsúlyt helyeztek a fegyelemre és az ideológiai nevelésre, de ami ezeknél sokkal fontosabb, a politikai tiszteket a korábbinál nagyobb mértékben rendelték alá a kapitánynak és bővítették annak ellenőrzési jogkörét felettük, hogy ne válhassanak esetlegesen egymás a riválisává.
A 668. bombázóezredet kollektív megrovásban részesítették felkészületlenségükre hivatkozva, figyelmen kívül hagyva, a bevetés körülményeit és ad hoc jellegét.
A maga módján a Sztorozsevoj is megbűnhődött, pontosabban fogalmazva eltüntették szem elől.
Hónapokig tartó javítása után, immár teljesen lecserélt legénységgel és új azonosítószámmal, 1976 áprilisában egy nagy, Ropucsa osztályú partraszállító és egy tartályhajó kísérőjeként a Földközi-tengert érintve, a Távol-Keletre vezényelték.
A Csendes-óceáni Flotta egységeként előbb Vlagyivosztokban, majd a kamcsatkai Petropavlovszkban állomásozott a kilencvenes évek végén történt kivonásáig. 2002 – ben selejtezték ki és adták el ócskavasként egy indiai hajóbontó vállalatnak.
. Egy "emberarcú szocializmus" víziójával rendelkező tiszt az életével fizetett azért, mert megpróbált egy új orosz forradalmat kirobbantani - írja az Aktuell.ru német online újság .
Valójában Sablinnak, mint a Sztorozsevoj romboló tisztjének és politikai munkásának, egy ideológiailag helyes irányvonalat kellett volna követnie a tengerészek között. Meggyőződött kommunistaként sok éven át tanulmányozta a marxizmus-leninizmus klasszikusait. Kétségei azonban a Kreml "legyengült vezetése" menetének helyességével kapcsolatban csak erősödtek emiatt.
1975 novemberében Rigában Sablin a csapat több tagját is bevonta a kormány megdöntésére irányuló tervébe. Az Októberi Forradalom 58. évfordulóján rendezett haditengerészeti felvonulás után az Őrtorony – a többi hajóval ellentétben – nem indult ki szülői kikötőjébe, hanem Leningrád felé vette az irányt. Ott Sablin a legendás Aurora cirkáló mellett akart lehorgonyozni, és az állami televízióban bejelenteni követeléseit: szólásszabadság, harc a nepotizmus és a pártbürokraták kiváltságai ellen, valódi szocializmus.
November 8-án este Sablin elrendelte, hogy az Őrtorony kapitányát, Anatolij Putornint zárják le az alsó fedélzetre, és a hajó legénységének megmutatta a Potyomkin csatahajó című filmet a morál fokozása érdekében. az összes tengerész és sok tiszt.Fellátott egy új orosz forradalom lehetősége .
Amikor az Őrtorony elérte a Rigai-öblöt, a haditengerészeti parancsnokság információkat kapott a lázadásról egy repülőmérnöktől, aki elmenekült a romboló elől. A szovjet határőrség és a balti flotta kilenc hajója tengerészgyalogosokkal a fedélzetén üldözni kezdte a lázadó hajót. A flotta vezetése attól tartott, hogy Sablin az egyik legmodernebb szovjet hadihajón megpróbál Svédországba szökni. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára az éjszaka közepén kirántva elrendelte a lázadók mindenáron megállítását, szélsőséges esetben pedig a hajó elsüllyesztését. (A cikk fordítását az Inopressa.ru webhely tette közzé )
Közben Sablin rádión üzent a katonai és a pártvezetésnek: "Cselekedeteink kizárólag politikai jellegűek, és nem hazaárulások. Mindazok, akik velünk szemben állnak, elárulják az anyaországot." A hajóra kitűzték a "közelgő kommunista forradalom zászlaját". November 9-én reggel azonban, miután katonai repülőgépek többször bombáztak a romboló közvetlen közelében, a lázadás sikeres kimenetelének reménye elhagyta a csapatot. A legénység tagjai kiszabadították Putornin kapitányt, akit bezártak, aki közvetlenül a hídon lábon lőtte Sablint, és ismét átvette a hajó parancsnokságát.
A szovjet korszak balti-tengeri lázadását államtitokká nyilvánították. Még a nyugati titkosszolgálatok is sokáig hittek abban a KGB által terjesztett verzióban, hogy Sablin egy modern hadihajót akar Nyugatra vinni. A külföldre is behatolt incidensről szóló csekély információ inspirálta Tom Clancy amerikai írót, hogy megírja a Vadászat a Vörös Októberre című kémregényt, amely történetnek szinte semmi köze nem volt a valósághoz.
Nem volt happy end. Mindenekelőtt a lázadás résztvevőinek. A lázadó politikai munkást bíróság elé állították. Alexander Shein tengerész kivételével a legénység minden tagja lemondott a felkelésről. Az SZKP Központi Bizottsága Politikai Hivatalának rendelete alapján Sablint hazaárulás miatt kirúgott halálra , Sheint pedig nyolc év börtönre ítélték. A legénység sok tagját eltávolították a további szolgálatból. "Soha ne légy olyan emberek közé, akik cselekvés nélkül kritizálnak" - írta Sablin kivégzése előtt a fiának írt búcsúlevelében. "Képmutatók."
A Szovjetunió összeomlása után minden Sablin és Shein rehabilitációjára tett kísérlet kudarcot vallott. "A mai napig senki sem akarja beismerni, hogy az ítélet igazságtalan volt" - mondja Alekszandr Sein édesanyja, akinek egészségét aláásta a hosszú börtön. 1994-ben a Demokratikus Oroszország Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy Sablin kivégzése törvénytelen volt . A bírák azonban egyértelműen megjegyezték, hogy a bûnös összeállítás nem tette lehetõvé, hogy „teljes rehabilitációjáról” beszéljünk.
Változata Sablin honfitársaihoz való vonzódásának
Megőriztek egy hangkazettát, amelyen Valerij Sablin honfitársaihoz készített felhívásának egyik változatát rögzítik:
pontosan egy országos megbeszélés az állami és pártszervek nyomása nélkül. Úgy döntöttünk e beszéd mellett, hogy tisztában voltunk az anyaország sorsáért vállalt felelősséggel, és lelkes vágyunk volt arra, hogy társadalmunkban kommunista kapcsolatokat alakítsunk ki.".
Az Őrtorony elleni támadást irányító gyakorlatnak álcázták
Alekszandr Cimbalov vezérőrnagy így írta le az Őrtoronyban történt lázadást az Independent Military Review című újságban ( 2004.08.20 .).
1975. november 9-én hajnali három körül riasztották a Jurmalától kéttucat kilométerre fekvő tukumsi repülőtéren székelő 668. bombázó repülőezredet. A légierő frontvonali bombázórepülésének egyik legjobban képzett ezrede volt. Az akkorra már elavult Yak-28-as frontbombázókkal felfegyverkezve az egész ezred éjszakai légicsapásaira készült nehéz meteorológiai körülmények között, a kialakult minimum időjárás mellett. Az ezred célja a GSVG szovjet repülési csoportjának megerősítése volt a fenyegetett időszakban, és a NATO taktikai repülése alapján csapást mért repülőterekre.
A harci kiképzést valósan hajtották végre, ezért a következő harckészültség-ellenőrzés (nevezetesen így érzékelte a harcriadót az ezred állománya) még ilyen alkalmatlan időpontban sem okozott meglepetést.
Miután jelentettük a hadosztály parancsnokságát a kapott jelzésről és akcióinkról, meglepődve értesültünk, hogy a hadosztály parancsnoksága nem tervezte és nem végzi el az ezred harckészültségének ellenőrzését, a hadosztály parancsnoka pedig pihent itthon. Felemelték a hadosztályparancsnokot az ágyból: Andreev tábornok, mint mindig, megfontoltan, világosan és érthetően elmagyarázta az újonnan kinevezett ezredparancsnoknak - aki riaszt, megkerülve a hadosztályparancsnokot, a neki alárendelt ezredet, hadd vezesse ezt az ezredet maga. .
A repülőezred harci készenlétbe helyezésének jól bevált mechanizmusa a legkisebb hiba nélkül is feloldódott. Az egységek parkolóiból a kitűzött időpontban érkeztek bejelentések a személyzet érkezéséről, a repülőgépek indulásának előkészületeiről, az első légibombák lőszerrakomány felfüggesztéséről, amelyet repülőgépek földtöltésén parkolókban tároltak (a a második és a harmadik lőszert raktárban tárolták gyári kupakkal). A légihadsereg parancsnokságától, mint mindig a harckészültség-ellenőrzések során, kódolt üzenet érkezett a hadműveleti-harcászati helyzetet és az ezred feladatát leíró jelmagyarázattal. Kiderült, hogy ezúttal egy idegen állam hadihajója támadta meg a Szovjetunió felségvizeit, rövid leírást adtak a hajóról (az URO romboló (irányított rakétafegyver), két Osa légvédelmi rakétakilövővel rendelkezik. típus ) és földrajzi koordinátái a Rigai-öbölben. A repülőezred feladata rendkívül röviden fogalmazódott meg: készen álljon légicsapást indítani a hajóra annak megsemmisítése érdekében.
Az ezredparancsnok a Harci Charta előírásainak megfelelően megkezdte a döntés meghozatalát a hajó megtámadásáról, a helyettesek és a szolgálatok vezetői - döntési javaslatok előkészítése, parancsnokság - a szükséges számítások elvégzése, e határozat elkészítése és annak megszervezése. végrehajtás. Általában minden úgy történt, ahogy a Légierő Akadémián tanították. Yu.A. Gagarin, amelyet röviddel ezen események előtt az ezred szinte teljes vezetése befejezett. Természetesen felvetődött a kérdés, hogy egy hajó – nagy szilárdságú célpont – elleni akciókhoz vastag falú, erősen robbanóképes légibombák kellenek, lehetőleg 500 kg-os kaliberűek. És a repülőgépek alatt riasztásra felfüggesztették az első lőszerrakomány - OFAB-250Sh (nagy robbanásveszélyes töredezettségű támadórepülőgép, 250 kg kaliber) légi bombáit. Az ezredben voltak nagy robbanásveszélyes bombák, de a raktárban voltak a harmadik lőszerrakományban.
Az őszi Baltikum meteorológiai viszonyai nemigen voltak alkalmasak a légi vizuális felderítésre: hajnali szürkület, 5-6 pontos törött felhők alsó szélével 600-700 méteres magasságban és vastag pára, legfeljebb 3 vízszintes látótávolsággal. -4 km. Ilyen körülmények között vizuálisan találni egy hajót, a sziluett és a farok száma alapján azonosítani nem volt valószínű. Aki átrepült az őszi tenger felett, az tudja, hogy nincs horizont, a szürke ég ködben összeolvad az ólomszínű vízzel, 500 méteres magasságban rossz látási viszonyok mellett repülni csak műszerekkel lehet. A felderítő repülőgép legénysége pedig nem teljesítette a fő feladatot - nem észlelte a hajót, nem irányított bombázókat figyelmeztető bombázási feladattal a hajó irányába, 5 és 6 perces időközönként követve azt.
Az első bombák majdnem elsüllyesztettek egy szovjet teherhajót
A bombázó legénysége az Őrtorony becsült területén végzett kutatást végezve szinte azonnal felfedezett egy nagy felszíni célpontot a kutatási terület határain belül, azt egy adott 500 méteres magasságban megközelítette, és vizuálisan azonosította a kutatási terület határain belül. Haze, mint egy romboló méretű hadihajó, és a hajó iránya előtt bombázott, megpróbálva egy sor bombát közelebb helyezni a hajóhoz. Ha a bombázást a kísérleti helyszínen hajtották volna végre, az "kiváló" minősítést kapott volna - a bombák ledobási pontjai nem haladták meg a 80 méter sugarú kör jelét. De egy sor bomba nem a hajó pályája elé esett, hanem a vonal mentén, pontosan a hajótesten keresztül. A rohambombák, amikor a rudak hozzáértek a vízhez, szinte a felszíne felett felrobbantak, és egy köteg szilánk zuhant közvetlenül a hajó oldalába, amelyről kiderült, hogy egy szovjet teherhajó volt.
A hibát elég gyorsan kiderítették: a teherhajó rádiótávíró és rádiótelefon üzemmódban vészjelzést kezdett adni, sima szöveggel kísérve: banditatámadás a Szovjetunió felségvizein. A Balti Flotta és a KGB Határcsapatok hajói vették ezeket a jeleket, és parancsra jelentették. Ez a hajó több mint egy órán keresztül adott vészjelzést, mígnem az egyik hadihajó közeledett felé. Ismeretes, hogy a fedélzeten nem volt halott vagy sebesült, és a hajó sérüléseinek javítása a Honvédelmi Minisztériumnak egy tartálykocsi rektifikált szeszbe és egy öttonnás olajfestékbe került (a fentieket Ventspilsbe vitték ).
Parancs: sújts, hogy ölj
Az ezred tűz- és taktikai kiképző főnökének legénysége Gotland szigetéről keresve a hajót egymás után több felszíni célcsoportot fedezett fel. De emlékezve bajtársa kudarcára, leereszkedett 200 méter magasra, és vizuálisan megvizsgálta őket. Az idő ekkor valamelyest javult: a pára kissé feloszlott, a látótávolság 5-6 km lett. A keresési területen abszolút többségben halászhajók voltak, akik az ünnepek után kimentek a tengerre horgászni. Telt-múlt az idő, de az "őrkutyát" nem sikerült megtalálni, és az ezredparancsnokot a színész beleegyezésével. A légihadsereg parancsnoka úgy döntött, hogy az első század két legénységével növeli az ezred irányító személyzetének erőfeszítéseit a levegőben, amely beindította a hajtóműveket és megkezdte a gurulást az indítóhelyre.
Ekkor valami drasztikusan megváltozott a helyzetben. Úgy gondolom, hogy a Sablin irányítása alatt álló hajó megközelítette a Szovjetunió felségvizeinek határát, amelyről az üldöző hajók jelentettek a parancsnokságnak. Hogy ezek a hajók és a Balti Flotta főhadiszállása miért nem végeztek célkijelölést a légierő repülőgépei számára az első bevetések során, azt egyelőre csak találgatni tudom. Nyilvánvalóan addig a 668. bombázó repülőezredet nem tekintették a lázadó hajó megállítására képes fő erőnek. És amikor a hajó a semleges vizekhez közeledett, és a végső döntés megszületett, hogy bármilyen harcképes erő megsemmisíti, az ezred a folyamatban lévő események középpontjában találta magát.
És róla. a légihadsereg parancsnoka hirtelen elrendelte, hogy a lehető legrövidebb időn belül emeljék fel az egész ezredet, hogy lecsapjanak a hajóra (miközben a hajó pontos helye még ismeretlen volt).
A parancsnoki és irányító torony (KDP) repülési igazgatója, aki elsőként értette meg a jelenlegi helyzet minden abszurditását és veszélyét, megtiltotta, hogy az engedélye nélkül bárkinek felszálljon, ami negatív érzelmek viharát váltotta ki magáról. az ezredparancsnok. Az idős és tapasztalt, határozottságról tanúskodó alezredes becsületére legyen mondva, hogy az ezred felszállása harci küldetés végrehajtására kezelhető jelleget kapott. De a levegőben már nem lehetett előre felépíteni az ezred csatarendjét, a gépek két lépcsőben keveredve, percenkénti időközönként mentek a csapásterületre. Valójában ez már egy nyáj volt, amelyet nem az osztag parancsnokai irányítottak a levegőben, és ideális célpont két, 40 másodperces tüzelési ciklussal rendelkező hajón lévő SAM-rendszer számára. Nagy valószínűséggel vitatható, hogy ha a hajó valóban visszaverte ezt a légicsapást,
Második hiba
Ekkor a Gotland szigetéről hajót kereső repülőgép végül talált egy hajócsoportot, amelyek közül kettő nagyobbnak tűnt a radar irányzékán, a többiek pedig frontszerűen sorakoztak fel. A legénység minden tilalmat megszegve, hogy ne ereszkedjen 500 méter alá, 50 méter magasságban két hadihajó között haladt át, amelyeket nagy tengeralattjáró-elhárító hajóként (BOD) azonosított. A hajók között 5-6 km volt, az egyik fedélzetén jól látszott a lázadó Őrtorony kívánt oldalszáma. A második egy üldözőhajó volt. Az ezredparancsnokság azonnal megkapta a jelentést a hajó irányszögéről és távolságáról a tukumsi repülőtértől, valamint a támadás megerősítésére vonatkozó kérést. Miután megkapta a támadási engedélyt, a legénység manővert hajtott végre, és 200 méter magasságból, oldalról, a tengelyéhez képest 20-25 fokos szögben megtámadta a hajót. Sablin,
A harmadik találat találta el a célt
A bombázó kénytelen volt leállítani a támadást (a horizontról történő bombázáskor nem valószínű, hogy keskeny célpontot talált volna el), és 50 méteres eséssel (a legénység mindig emlékezett két Osa-típusú légvédelmi rendszerre) közvetlenül a hajó felett siklott. Kisebb, 200 méteres magasságba való felkapaszkodással a légierő taktikájában "szabványos 270 fokos fordulatnak" nevezett manővert hajtott végre, és ismét oldalról hátulról támadta meg a hajót. Meglehetősen ésszerűen feltételezve, hogy a hajó a támadó repülőgéptől ellentétes irányban manőverezve kerül ki a támadásból, a legénység olyan szögben támadott, hogy a hajónak nem volt ideje megfordulni a repülőgép 180 fokos irányszögébe, mielőtt leejtette volna a bombák.
Pontosan úgy történt, ahogy a bombázó személyzete számított. Sablin igyekezett nem kitenni a hajó oldalát, félt a felső árboc bombázásától (nem tudta, hogy a bombázó nem rendelkezik olyan bombákkal, amelyek ehhez a bombázási módszerhez szükségesek). A sorozat első bombája a fedélzet kellős közepén találta el a hajó ürülékét, a robbanás során megsemmisítette a fedélzet burkolatát, és abba a pozícióba szorította a hajó kormányát, amelyben volt. A sorozat többi bombája a hajó tengelyétől enyhe szöget bezáró repüléssel zuhant le, és károsította a kormányt és a légcsavarokat. A hajó széles kört kezdett leírni, és elakadt.
A bombázó legénysége, miután befejezte a támadást, gyorsan felmászni kezdett, szem előtt tartva az Őrszemet, és megpróbálta meghatározni a csapás eredményét, mivel egy sor fáklyát láttak a megtámadott hajó fedélzetéről. A jelentés az ezredparancsnokságon rendkívül rövid volt: rakéták kilövéséről volt szó. Azonnal halotti csend telepedett a levegőbe és az ezred parancsnoki helyére, mert mindenki a ZRU indításait várta, és egy percre sem feledkezett meg róla. Ki szerezte meg őket? Hiszen egyetlen repülőgépből álló oszlop már közeledett a hajó helyéhez. A teljes csend pillanatai hosszú órának tűntek. Egy idő után tisztázás következett: jelzőrakéták, és az éter szó szerint felrobbant a harci küldetésük tisztázására törekvő legénység ellentmondó lármájával.
Az ezred gépei elérték a célt, és az ezred oszlopának első legénysége felugrott az egyik üldözőhajóra, és azonnal megtámadta, összetévesztve egy lázadó hajóval. A megtámadott hajó elkerülte a lehulló bombákat, de az összes légelhárító automata lövegével válaszolt. A hajó sokat lőtt, de elhibázta, és ez érthető is: a határőrök életükben alig lőttek "élő", ügyesen manőverező repülőgépre.
És csak az első bombázó támadta meg a 18-ból az ezred oszlopában, és kit támad majd a többi? Ekkor már senki sem kételkedett a pilóták elszántságában: sem a lázadók, sem az üldözők. Nyilván a haditengerészeti parancsnokság még időben feltette magának ezt a kérdést, és megtalálta rá a megfelelő választ, felismerve, hogy ideje leállítani ezt a tulajdonképpen általuk "szervezett" csapások bakkanáliáját. Az éterben tiszta szöveggel rádiótelefon üzemmódban a VHF repülésirányító csatornákon „A flotta és a légiközlekedés erőinek irányítási gyakorlatai – kialszik a fények” ismételten megkezdődött.
Részletek a Szovjetunió Grecsko védelmi miniszterének utasítására kinevezett bizottság szigorúan titkos jelentéséből, amely az 1975. november 8-9-én a "Storozhevoy" nagy tengeralattjáró-elhárító hajón történt engedetlenség ügyének kivizsgálására szolgál. A balti flotta 128. rakétahajóiból álló dandár
"A hajó egykori politikai ügyekért felelős parancsnok-helyettese, a 3. fokozatú Sablin V.M. kapitány, 1939-ben született, orosz, 1959 óta az SZKP tagja... 1960-ban végzett a Frunze VVMU-n, 1969-ig harci szolgálatot teljesített pozíciókból és beosztásból Az Északi Flotta járőrhajójának parancsnokhelyetteseként belépett a haditengerészet főparancsnoka, a Szovjetunió flotta tengernagya, S. Gorshkov vezette V.I.-be. - November 19.00 körül 8, V. M. Sablin becsapta a hajó parancsnokát, Potulny A. V. 2. rendű kapitányt a hidroakusztikai oszlopba, becsapta a nyílást és bezárta, majd elkülönítette a parancsnokot a személyzettől. A jövőben a helyiség bejárata,ahol a parancsnokot elszigetelték, Sablin legközelebbi bűntársa, Shein A.N tengerész őrizte.
... A hajó parancsnokának elkülönítése után Sablin 13 tisztet és 13 középhajóst gyűjtött össze a középhajós gardróbban, felvázolta az 1963 óta táplált gondolatokat a szovjet társadalomban – véleménye szerint – fennálló jog- és igazságsértésekről. Ugyanakkor demagóg módon felhasználta a jól ismert hiányosságokat, amelyekről a szovjet sajtó is beszámol (bizonyos kereskedelmi visszaélések tényei, áruhiány, egyetemi felvételi szabályok megsértése, csalások és utóiratok, bürokrácia, ill. hivatali beosztás személyes célokra történő felhasználása stb.). Sablin mindezt a párt és a kormány Lenin rendelkezéseitől való eltérésének megnyilvánulásaként mutatta be a szocializmus felépítésében ...
Sablin azt javasolta, hogy a hajót jogosulatlanul helyezzék át Kronstadtba, nyilvánítsák független területté, a legénység nevében követeljék a párt és az ország vezetésétől, hogy adjon lehetőséget a Központi Televízióban való felszólalásra és véleményének ismertetésére. . Arra a kérdésre, hogy ezek a nézetek hogyan kapcsolódnak pártoskodásához, azt válaszolta, hogy kilépett a pártból, és nem tartja magát kapcsolatban a párttal. Arra a kérdésre, hogy hol van a hajó parancsnoka, azt mondta, hogy a parancsnok a kabinban tartózkodik, és a javaslatait fontolgatja…
A további események, amint az a jelentésből kiderül, a következőképpen alakultak. Sablin felkérte a középhajósokat és a tiszteket, hogy szavazzanak ötleteiről fekete-fehér dáma segítségével, és a parancsnoki állomány egy része támogatta őt a szavazásban. A fennmaradó 10 tisztet és 5 középső tisztet, akik nem osztották a politikai tiszt véleményét, "két külön helyiségben izolálták".
Aztán Sablin összegyűjtött egy csapatot egy nagy gyűjteményhez, és beszélt a tengerészekkel és a munkavezetőkkel. Bejelentette, hogy a tisztek és a középkorúak többsége támogatja, és most szavazást tartott a csapat között. „A hajó személyzetének nem minden tagja engedett Sablin izgatásának ” – írták a jelentés szerzői –, amint azt az egyes tengerészek, művezetők és tisztek kísérletei is igazolják, hogy az események kezdetén a parancsnokot szabadon engedjék és elfogják Sablint. Sablin támogatói megakadályozták .
Eközben V. Firsov főhadnagynak sikerült átjutnia a kikötőkötélen a közelben álló B-49-es tengeralattjáróhoz, majd kiszállították a partra, és kiderült, hogy a parancsnokság tudomást szerzett a Storozsevoj incidenséről. Ez felgyorsította a fordulatot.
November 9-én 02:50-kor a Sablin irányítása alatt álló hajó belépett a Rigai-öbölbe. Egy órával később a lázadó politikai tiszt táviratot küldött a haditengerészet főparancsnokának, amelyben a Watchdogot "szabad és független területnek" nyilvánította, és a nem létező Forradalmi Bizottság nevében felvázolta követeléseit.
Parancsára felnyitották az arzenált, felfegyverezték a matrózok, elöljárók és tisztek egy részét. A parancsnok személyesen megsebesítette és letartóztatta Sablint, és gyorsan átvette az irányítást a hajón ... "
Így beszél erről Potulny "őrszem" parancsnoka:"Megpróbáltam kijutni a rekeszből, ahol Sablin csalt. Találtam valami vasdarabot, feltörtem a zárat a nyílásnál, bejutottam a következő rekeszbe - az is zárva volt. Amikor feltörtem ezt a zárat, Shein tengerész elzárta a nyílást egy csúszó vészleállítóval. " De ekkor a matrózok elkezdték találgatni, hogy mi történik. Az 1. cikk elöljárója Kopilov a tengerészekkel (Stankyavichus, Lykov, Borisov, Nabiev) ellökte Sheint, kiütötte az ütközőt és elengedte Fogtam egy pisztolyt, a többiek gépfegyverrel és két csoporttal felfegyverkezték magukat - az egyik a harckocsi oldaláról, én pedig a belső átjárón elkezdtem felmászni a hídra. Sablint látva az első késztetésem az volt, hogy lőjek rá rögtön, de ekkor bevillant a gondolat: "Még mindig hasznos lesz az igazságszolgáltatásban!" Lábon lőttem. Elesett. Felmentünk a hídra, és rádión bejelentettem, hogy a hajón helyreállt a rend. .
Letartóztatták Sablin 11 támogatóját, köztük 2 fiatal tisztet - az aknatorpedó egység indítóütegének parancsnokát, V. Dudnik hadnagyot és az ellátóhajó parancsnokhelyettesét, V. Vavilkin hadnagyot is. 10:32-kor Potulny 2. rangú kapitány jelentette, hogy ismét átvette a hajó parancsnokságát, és hamarosan az Őrtorony visszatért a Rigai-öbölbe.
Sok parancsnokot és főnököt eltávolítottak tisztségéből, vagy fegyelmi büntetést kapott, néhányat kizártak a pártból, ami elzárta az utat a további karrier felé. Az Őrtorony legénységét feloszlatták. Ezenkívül rendkívüli intézkedéseket tettek az információszivárgás megakadályozására, ami valójában a leghihetetlenebb pletykák övezte ezt a történetet. Részlet az ítéletből :
"1976. július 6-13-án a Szovjetunió Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma megvizsgálta a büntetőeljárást az anyaország árulója, Sablin V.M. ellen, aki önkényesen ellopta a nagy "Storozhevoy" tengeralattjáró-elhárító hajót Riga kikötőjéből Svédország felé. 1975. november 9-én, és aktív bűntársa, Shein A N. A per során a vádlottak teljes mértékben beismerték bűnösségüket és részletes tanúvallomást tettek az elkövetett bűncselekményről... A katonai tanács, tekintettel a Sablin által elkövetett bűncselekmény súlyára, kivételes büntetésre – halálbüntetésre (kivégzés) ítélte – Sheint 8 év börtönre ítélték, az első két év börtönbüntetéssel. Jurij Andropov, a KGB elnöke.
A Szovjetunió összeomlása után Sablinról és Seinről úgy beszéltek, mint a totalitárius rezsim áldozatairól.
A rendvédelmi szervek három alkalommal vették fel az ügyük elbírálását.
Az Orosz Föderáció Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma, amely L. Zakharov, Y. Parkhomchuk és V. Yaskin igazságügyi vezérőrnagyokból áll, 1994 áprilisában, Sablin rokonainak, az Emberi Jogi Bizottságnak, a bizottságnak a fellebbezését követően. a Politikai elnyomások Áldozatainak Rehabilitációs Elnöke az új körülmények figyelembevételével bírálta el.
Az anyaországi hazaárulásról szóló "kivégzés" cikket átminősítették a katonai bűncselekményekről - hatalommal való visszaélésről, engedetlenségről és a felettesekkel szembeni ellenállásról - szóló cikkekké, amelyek együtt "csak" 10 év börtönt vontak maguk után.
Ugyanakkor a bírók külön sorban írták, hogy
Sablin és Shein nem tartozik teljes rehabilitáció alá.
1996 végén a Nyizsnyij Novgorod régió akkori kormányzója, B. E. Nyemcov hasonló beadvánnyal fordult az Orosz Föderáció elnökéhez szinte honfitársára vonatkozóan.
"Sablin rejtély marad: lojális kommunista, aki szembe mert állni az állammal."
.png)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése